Központi felvételi ponthatárok 2013, pótfelvételi, felvi

Központi felvételi, Felvételi ponthatárok 2013, Felvi.hu

 

Felvételi ponthatárok
Pótfelvételi 2013

Február elsején kezdetét vette a jelentkezés időszak a 2013 szeptemberében induló egyetemi és főiskolai képzésekre, illetve a felsőoktatási szakképzésekre. A felvételizőknek pontosan egy hónapjuk áll rendelkezésre, hogy leadják jelentkezésüket – a határidő 2013. március 1.

Megváltozik a 2013 őszén induló képzésekre vonatkozó felvételi eljárás több tekintetben is: Egyrészt a tanárképzések ismét osztatlanok lesznek, másrészt pedig színre lépnek az úgynevezett felsőoktatási szakképzések – továbbá a felvételi jelentkezés időtartamára vonatkozó ütemterv is módosul. Ez utóbbiakat az Oktatásért Felelős Államtitkárság közleményben nyilvánította ki. Maga a felvételi ponthatárok megállapítására vonatkozó pontszámítás rendszere változatlan marad. Vélhetően emelkedni fognak a felvételi ponthatárok is 2013-ban a felsőoktatásban résztvevők 3 különböző finanszírozási formában  [ Read More ]

Még mindig van hátra néhány nap azok számára, akik 2013 telén meg kívánják kezdeni keresztféléves képzésüket. A keresztféléves felvételi ponthatárok 2013 első hónapjának végén kerülnek nyilvánosságra előreláthatólag – addig is az alábbiakban néhány hasznos tanáccsal kívánunk szolgálni a jelentkezők számára. Tudnivalók a 2013-as felvételi pontszámításról A keresztféléves felvételi eljárás díja alapesetben 9000 Forint, ezért az összegért mindösszesen 3 hely jelölhető meg; további képzéseket is meg lehet jelölni a jelentkezésben, ezekért  [ Read More ]

Felvételi pontszámítás A felvételi pontszámítási rendszer a felsőoktatásba való jelentkezéskor sokak számára nehézséget nyújt, a különböző szabályok és értékek bonyolulttá teszik a rendszert, azonban a pontszámítást nem nekünk kell elvégeznünk, megteszik azt helyettünk, így nem fordulhat elő, hogy véletlenül megrövidítjük magunkat néhány ponttal, ha minden szükséges dokumentumot pontosan csatolunk. Ha valami kimaradna, akkor hiánypótlásra szólítanak föl. A többletpontok esetében kell megvizsgálni, hogy jár-e nekünk ilyesmi, hiszen ezekre nem fognak rákérdezni.  [ Read More ]

Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor

Érettségik: tegnap magyar, ma matematika felvételi volt

Az 2013-as érettségi keretein belül tegnap lezajlott a magyar irodalom ...

Lezajlott a jelentkezés: Várunk a felvételi ponthatárok kihirdetésére

Vége a 2013-as felsőoktatási felvételi jelentkezés időszakának. Egyelőre csak előzetes, ...

Még öt napig lehet jelentkezni a 2013-as felvételire

Március 1. a 2013 évi felsőoktatási felvételi jelentkezési határideje – ...

Elindult a 2013 évi felsőoktatási felvételi eljárás

Február elsején kezdetét vette a jelentkezés időszak a 2013 szeptemberében ...

Kihirdették a keresztféléves ponthatárokat

Napvilágot láttak a februárban kezdődő felsőoktatási képzésekre vonatkozó 2013 évi ...