Központi felvételi ponthatárok 2013, pótfelvételi, felvi

Központi felvételi, Felvételi ponthatárok 2013, Felvi.hu

 

Felvételi ponthatárok
Pótfelvételi 2013

Felvételi ponthatárok

Vége a 2013-as felsőoktatási felvételi jelentkezés időszakának. Egyelőre csak előzetes, még nem hivatalos adatok állnak rendelkezésre a jelentkezők számáról. A felvételi ponthatárok 2013 nyarán, a tervek szerint július 24-en kerülnek majd kihirdetésre.

Napvilágot láttak a februárban kezdődő felsőoktatási képzésekre vonatkozó 2013 évi ponthatárok. Minden felvételiző gyorsan és egyszerűen megtekintheti a számára érdekes ponthatárokat az „Én felvim” weboldal személyre szabott felületén. Azok a felvételizők, akik mobilszámukat is közölték a felületen, SMS-értesítőt is kapnak felvételi eredményükről.

A HÖOK és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a mai napon nyolc pontból álló megállapodást kötöttek, mely többek között kimondja azt is: Lesznek állami ösztöndíjas férőhelyek azon 16 szak esetében is, amelyeknél nem terveztek indítani mást, csak önköltséges képzéseket – ezeken a szakokon viszont drasztikusan magasak lesznek a ponthatárok 2013-ban.

Mégiscsak lesznek állami ösztöndíjas képzési helyek azon a 16 felsőoktatási szakon is, amelyeken a korábbi koncepció szerint csak önköltséges képzési formában lehetett volna tanulni. Mindazonáltal számítsunk rá, hogy ezeken a helyeken a felvételi ponthatárok jóval magasabbak lesznek a 240-es minimumpontszámnál.

A felvételi ponthatárok 2013-ban 240 pontos alsó határral rendelkeznek: Akinek ennél kevesebb pontja van, az biztos, hogy nem nyer majd felvételt egy főiskolai, vagy egyetemi képzésre sem. A felsőoktatási szakképzések alsó ponthatára az idei évben 200 pont. 2013-at követően viszont mind a felsőoktatási intézményekbe, mind pedig a felsőoktatási szakképzésekbe való bekerülés ponthatárai emelkedni fognak a jelenlegi tervek szerint.

Két határidőt tudunk egyenlőre: Pótfelvételi jelentkezés leadási határideje: 2012. augusztus 10. Ponthatárok kihirdetése: 2012. augusztus 29. Többet e pillanatban nem lehet tudni, de amint meglesznek a felvételi ponthatárok, várhatóan a pótfelvételivel kapcsolatos tudnivalókat is bejelentik. 3 ajánlatunk van számodra: 1. ajánlatunk: Meta Szakközépiskola Államilag finanszírozott képzések Diákigazolvány Családi pótlék Nincs felvételi Mit tanulhatsz? Kattints ide! Általános asszisztens, egészségügyi asszisztens Ápoló Csecsemő- és gyermekápoló Fitness-wellness asszisztens Fogászati asszisztens Gyógymasszőr Gyógypedagógiai asszisztens  [ Read More ]

Hát, ez elég drasztikus! Kapaszkodjatok, ha államilag finanszírozott képzésre szeretnétek bejutni!

Felvételi pontszámítás A felvételi pontszámítási rendszer a felsőoktatásba való jelentkezéskor sokak számára nehézséget nyújt, a különböző szabályok és értékek bonyolulttá teszik a rendszert, azonban a pontszámítást nem nekünk kell elvégeznünk, megteszik azt helyettünk, így nem fordulhat elő, hogy véletlenül megrövidítjük magunkat néhány ponttal, ha minden szükséges dokumentumot pontosan csatolunk. Ha valami kimaradna, akkor hiánypótlásra szólítanak föl. A többletpontok esetében kell megvizsgálni, hogy jár-e nekünk ilyesmi, hiszen ezekre nem fognak rákérdezni.  [ Read More ]

Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor

Érettségik: tegnap magyar, ma matematika felvételi volt

Az 2013-as érettségi keretein belül tegnap lezajlott a magyar irodalom ...

Lezajlott a jelentkezés: Várunk a felvételi ponthatárok kihirdetésére

Vége a 2013-as felsőoktatási felvételi jelentkezés időszakának. Egyelőre csak előzetes, ...

Még öt napig lehet jelentkezni a 2013-as felvételire

Március 1. a 2013 évi felsőoktatási felvételi jelentkezési határideje – ...

Elindult a 2013 évi felsőoktatási felvételi eljárás

Február elsején kezdetét vette a jelentkezés időszak a 2013 szeptemberében ...

Kihirdették a keresztféléves ponthatárokat

Napvilágot láttak a februárban kezdődő felsőoktatási képzésekre vonatkozó 2013 évi ...